Szatmár-Bereg INFO

Switch to desktop

Kiváló Európai Desztináció lett a Felső-Tiszavidék!

Tourinform Vásárosnamény fényképe.

2017. szeptember 15-én, zárókonferencia keretében szakmai Döntőbizottság választotta ki az Európai Bizottság által kiírt „Kiváló Európai Desztinációk" magyarországi pályázatának győztesét. A „Magyarország legígéretesebb kulturális úti célja" témában kiírt pályázatot a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. „Tündérmező öröksége – Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken" és az Irány Pécs Nonprofit Kft. „KULTÚR(K)ALAND" elnevezésű pályaműve megosztva nyerte el. A zsűri döntésére a határon átnyúló összefogással készült Tündérmező öröksége pályázat képviselheti Magyarországot a „Kiváló Európai Desztinációk" uniós mezőnyében. Az uniós támogatással zajló EDEN pályázatot ezúttal kulturális témában, a „Vidéki MÚZSA kerestetik – Műemlékek, Úti célok, Zseniális Attrakciók" címmel hirdette meg a projekt hazai megvalósítója, az MTÜ. A hazai verseny célja olyan térségi turisztikai desztinációk, turisztikai együttműködések kiválasztása és díjazása volt, amelyek helyi kulturális kínálatukhoz kapcsolódó turisztikai ajánlatukat magas színvonalon mutatják be a turisták számára, hozzájárulva a szezonalitás oldásához is. Az MTÜ felhívására 17 nevezés érkezett, a győztes kiválasztására egy szakmai záró konferencián került sor. A szeptember 15-én megrendezett eseményen az öt legjobb eredményt elért desztináció kapott bemutatkozási lehetőséget, majd a szakmai döntőbizottság zárt ülésen hozta meg a végső döntést. A pályázat története során először, két pályázó megosztva kapta meg az első díjat. A zsűri így nyertesként hirdette ki az Irány Pécs Nonprofit Kft. által megvalósított, és Pécs-Siklós-Szigetvár összefogásán alapuló KULTÚR(K)ALAND pályázatot, ez azt is jelenti, hogy Pécs immár háromszoros EDEN-győztes desztináció. 2017-ben viszont a másik nyertes, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. Tündérmező öröksége – Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken elnevezésű pályázatát fogják az Európai Bizottság elé terjeszteni, így ez a desztináció lesz jogosult egyúttal a ,,Kiváló Európai Desztináció" – European cím használatára. A döntőbizottság tagjai: Dr. Balogh Tamás, Miniszterelnökség Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága, Közigazgatási főtanácsadó Krucsainé Herter Anikó, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért felelős helyettes államtitkár Dr. Princzinger Péter, Magyar Turisztikai Ügynökség, Turisztikai tudás és innovációs vezérigazgató-helyettes Ahogy dr. Princzinger Péter, az MTÜ vezérigazgató-helyettese, a döntőbizottság tagja a díjátadáskor fogalmazott, azért döntöttek így, mert az ügynökség a rendelkezésére álló eszközökkel így tudja leginkább segíteni a hazai turizmus fejlődését, miután Pécs két korábbi győzelme okán már részesült a kiemelt európai ismertséget jelentő promóciós lehetőségből. A Tündérmező öröksége – Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken elnevezésű pályázatban a zsűri különösen nagyra értékelte, hogy kisebb látványosságokat és határon túli vonzerőket is bekapcsolt az élményláncba. A térség a Kárpát-medence középkori templomokban egyik leggazdagabb régiója, a projekt emellett egyéb attrakciókat is felfűz a tematikus útra, és örökségtúráival a Felső-Tisza-vidék leglátványosabb természeti és kulturális örökségét tárja a turisták elé. Nemzetközi piacokon való promócióját a közös európai portálon való megjelenési lehetőség (http://ec.europa.eu/growth/tools-databases/eden/) segíti, helyet kap továbbá az európai nyertes desztinációk szakmai együttműködését elősegítő hálózatfejlesztési projektben is. Mindkét hazai győztes marketingeszközeinek fejlesztéséhez kétmillió forint értékben járul hozzá az MTÜ, és felkerülnek egyúttal az ügynökség microsite-jára, a http://eden.itthon.hu honlapra is. Az oldalon hamarosan elérhetők lesznek a zárókonferencián bemutatott prezentációk és a döntős pályázók turisztikai csomagajánlatai is. Háttérinformáció A „Magyarország legígéretesebb kulturális úti célja" címet elnyert desztinációk bemutatása: Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. Pályázat címe: Tündérmező öröksége - Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken A Felső-Tisza-vidék a Kárpát-medence középkori templomokban egyik leggazdagabb régiója. De nemcsak e műemlékek magas száma, hanem azok művészi színvonala is rendkívül jelentős. Ami igazán különlegessé teszi ezeket a gyönyörűen díszített templomokat, hogy a középkor és a reformáció korának öröksége egyszerre látható bennük. E vidék legjelentősebb kulturális örökségei közé tartozik számos vár, kastély és kúria is. A szabolcsi földvár hazánk egyik legjelentősebb honfoglalás kori emléke. Említésre méltóak a terület ipartörténeti műemlékei is (túristvándi vízimalom, tarpai szárazmalom) A Felső-Tisza-vidék a magyar irodalom szellemóriásainak és a magyar irodalomtörténet meghatározó alkotásainak szülőföldje. Szatmárcsekén született meg a Himnusz, az Európában egyedülálló kopjafás temetőben nyugszik Kölcsey Ferenc. Ez a táj ihlette meg Petőfi Sándort, Tiszacsécsén, ezen a „tündérszigeten" élte át legboldogabb gyermekéveit Móricz Zsigmond. Bessenyei György Tiszabercelen született, itt tekinthető meg emlékháza. A modern magyar prózaírás kiválósága, Krúdy Gyula Nyíregyháza szülötte. A határon túli Szatmár szintén számos irodalomtörténeti emlékhellyel büszkélkedhet. (Érmindszent, Sződemeter, Nagykároly) A szilva hazájaként is említhetjük ezt a vidéket, a híres nemtudom szilvából készül a szatmári szilvalekvár és szilvapálinka. Kiváló pálinka kóstolóházak találhatóak itt, az almára, a szilvára és egyéb kultúrnövényekre számos gasztronómiai fesztivál épült, amelyek meghatározó elemei a térség kulturális turizmusának. A 2009-ben létrejött középkori templomok útja nem csak a középkori templomokat fűzi fel egy tematikus útra, hanem örökségtúráival a Felső-Tisza-vidék leglátványosabb természeti és kulturális örökségét reprezentálja. A térség legfőbb, kultúrához kötődő turisztikai kínálati elemei: református templomok (Csaroda, Tákos, Lónya, Márokpapi, Vámosatya, Tarpa, Nagyszekeres, Vámosoroszi, Kölcse, Túristvándi, Szamosújlak, Gyügye, Sonkád, Nagyar, Csenger, Szamostatárfalva, Csengersima, Gacsály, Szabolcs, Laskod, Vaja, Anarcs, Nyírbátor, Nyírmihálydi, Piricse), római katolikus templomok (Ófehértó, Nyírtbéltelek), Máriapócsi Kegytemplom, tarpai szárazmalom, túristvándi vízimalom, szatmárcsekei csónakfejfás temető, tiszacsécsei Móricz Zsigmond emlékház, szabolcsi földvár, vajai Vay-várkastély, vásárosnaményi Tomcsányi-kastély, nyírbátori Báthori Várkastély és Panoptikum, tiszadobi Andrássy-kastély, nagyari Luby-kúria, szabolcsi Mudrány-kúria, mándoki Forgách-kastély, cégénydányádi Kölcsey-Kende-kúria, kállósemjéni Kállay-kúria, baktalórántházi Dégenfeld-kastély, tuzséri Lónyay-Odescalchi-kastély, tiszadobi Andrássy-kastély. Kárpátalja látnivalói: gerényi rotunda, csetfalvai református templom, beregszászi történelmi városközpont, nagyszőlősi Kankó vár és Perényi-kastély, kismuzsalyi romtemplom, Huszt vára, Palágykomoróc, Visk. A Partium látnivalói: református templomok (Ákos, Bere, Csomaköz), kaplonyi római katolikus templom és kripta, Tasnád, nagykárolyi Károlyi-kastély, Erdőd, Érdmindszent. Az összefogás által érintett települések: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Anarcs, Baktalórántháza, Beregdaróc, Beregsurány, Csaroda, Csegöld, Csenger, Csengersima, Fehérgyarmat, Gacsály, Gyügye, Jánkmajtis, Kisszekeres, Kisvárda, Kölcse, Laskod, Lónya, Márokpapi, Nagyar, Nagygéc, Nagyszekeres, Sonkád, Szabolcs, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Székely, Tákos, Tarpa, Tiszakóród, Tiszaszentmárton, Tornyospálca, Túristvándi, Túrricse, Vaja, Vámosatya, Vámosoroszi. Kárpátalja: Akli, Bene, Beregszász, Csetfalva, Feketeardó, Gerény, Huszt, Munkács, Nagybégány, Nagymuzsaly, Nagyszőlős, Palágykomoróc, Técső, Ungvár, Visk. Szatmár megye: Ákos, Bere, Csomaköz, Egri, Kaplony, Krasznabéltek, Krasznacégény, Sárközújlak, Szilágykorond, Tasnád, Vetés.

 

 

forrás: eden.itthon.hu

Találatok: 47

Új termékekkel bővült a Bereg Szíve kollekció

Agentura Adventure Utazási és Jegyiroda - Vásárosnamény fényképe.

 
 

Találatok: 84

Megnyitott a felújított cégénydányádi Kölcsey-Kende kastély

Cégénydányádon, 2016. szeptember 25-én vasárnap, ünnepélyes keretek között nyitottuk meg a látogatók előtt a Kölcsey-Kende kastélyt. A Cégénydányádi-park Természetvédelmi Területen lévő, Kende Zsigmond által 1833-ban építtetett klasszicista stílusú kastélyt Dr. Kovács Zita a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatója és Dr. Tilki Attila a térség országgyűlési képviselője avatta fel.
A rendezvényre meghívott vendégek a szalagátvágás előtt a Kölcsey Társaság képviseletében Dr. habil Csorba Sándor Csc., a Nyíregyházi Főiskola professor emeritusától, a Kölcsey és Kende család kapcsolatáról hallgattak meg egy előadást, majd a Nemzeti Park munkatársa beszámolt a projekt megvalósításáról.

A délelőtti program a kiállítások megtekintésével és az állófogadással zárult.

 

Találatok: 386

EU-s pályázatokat nyert az MKKSZ

EU-s pályázatokat nyert az MKKSZ

Képtalálat a következőre: „mkksz”

Eldőlt, hogy konzorcium vezetőként 800 millió forintból fejlesztheti az Alsó-Tisza, a Körösök és a Felső-Tisza vízitúra útvonalait a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), ezzel kapcsolatban tett bejelentést Révész Máriusz az M1 aktuális csatornán. Szintén Európai Uniós forrásokból a mellékfolyók, vagyis a Bodrog, a Bódva és az Öreg-Túr vízitúra útvonalait is fejleszteni fogják, így először észak-kelet Magyarországon jöhet majd létre egységes vízitúra-rendszer.

 

Az MKKSZ és a Kormánybiztosság közös vízitúráján vesz részt Révész Máriusz, akit júniusban nevezetek ki „a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős” kormánybiztosnak. A politikus fél távnál, Sárospatakon megállva nyilatkozott az M1-nek turisztikai fejlesztésekre kiírt Európai Uniós pályázatok végeredményéről.

„A kormány eltökélt a turizmus feltételeinek javításában, EU-s forrásokból most 10 milliárd forint jut az ötféle jármód (gyalogos-, kerékpáros-, lovas-, vitorlás- és vízi turizmus) összehangolására. Külön öröm a vízitúrázók számára, hogy eddig két pályázatról született pozitív döntés, ezek pedig éppen nekik kedveznek. A Felső-, és az Alsó-Tisza valamint a Körösök mentén 30 megállóhely fog korszerűsödni, de a következő években a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel együttműködve további megállópontok fejlesztését tervezzük. Az utóbbi évtizedekben ilyen fejlesztés nem volt, másfél-két éven belül mindenki tapasztalni fogja ezeknek eredményeit. Bízom benne, hogy sokan kapnak majd kedvet a vízitúrázáshoz, így valós természet közeli élményekhez juthat a most felnövő generáció” – mondta Révész Máriusz.    

A turisztikai fejlesztésekre kiírt GINOP-pályázatok (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) közül tehát elsőként az MKKSZ által benyújtott az Alsó-Tiszára és a Körösökre, valamint a a Felső-Tiszára vonatkozó pályázatok kerültek pozitív elbírálásra, a 30 megállóhely fejlesztésére 800 millió forintot ítéltek oda. Az MKKSZ a vízitúra útvonalak mentén működő önkormányzatokkal és egyesületekkel együttműködve pályázott. Az aktív vízitúra-hálózat kialakításának célja, hogy a szabadidő hasznos eltöltéseként minél többen járják a vizeket, legyenek edzettebbek, egészségesebbek, és közben ismerjék meg Magyarország történelmi, kulturális és természeti szépségeit.

Az elnyert támogatásokból a hazai vízitúrázás új fejlődési szakaszba léphet. Az élénkülő vízi-turizmusnak köszönhetően pedig a Tisza-menti településeken működő szálláshelyek és az egyéb szolgáltatást nyújtó helyi vállalkozások is plusz bevételekhez juthatnak, így az önkormányzatok bevételei is nőnek majd.

Vásárosnamény esetében a fejlesztés helyszíne a Bereg Szíve Üdülőközpont területén található. A régebben táborként hasznosított ingatlan most nem működik. Az ingatlan tábor funkciója megszűnik és vízitúra megállóhely lesz. A főépület alsó szintjén kerülne kialakításra a csónaktároló és a mozgáskorlátozott illemhely. A főépület első szintjén helyezkedne el az étkező (mely közösségi tér szerepét is betölti), a melegítőkonyha, ezek kiszolgáló helyiségei, elsősegélynyújtó hely, értékmegőrző. A konyha teakonyhaként fog funkcionálni, a túrázok, itt tudnak főzni, ételt melegíteni.

A fejlesztés kapcsán a Polgármester Úr az alábbiakat fűzte hozzá.

„Óriási lehetőséget kapott Vásárosnamény - a Bereg szíve -  a MKKSZ által. Egy 30 évvel ezelőtt virágzó sportág, a kajak-kenu, újra elindulhat hódító útjára. A négy folyó ölelésében lévő település diákjai megismerkedhetnek a lapátolás adta sikerekkel, idővel eljuthatnak majd megyei, országos versenyekre, Eb-re, Vb-re, olimpiára.

Ebben komoly szerepe van a nyáron lebonyolításra került Sárkányhajó - roadshow-nak, a sukorói országos döntőnek, a 'Kolonics, a sportlegenda' emlékkiállításnak is.

Az egészséges életmódra nevelés, a mindennapos testnevelés szerves része lesz az általános iskolai helyi tantervbe beépített kajak - kenu sportág is.”

 


A fejlesztésekből a Tisza úgynevezett ráhordó hálózatait jelentő kisebb folyók, a Bodrog, a Bódva és az Öreg-Túr megállóhelyei sem maradnak majd ki. Ezekre a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai biztosíthatják majd a forrást. Az összehangolt fejlesztések eredményeként először észak-kelet-Magyarországon jöhet létre egységes vízitúra-hálózat a következő években.

Találatok: 475

Bereg Szíve termékek

 

Találatok: 513

BEREG SZÍVÉBEN – KISVÁRDÁTÓL NYÍRBÁTORIG, 4–5. NAP

Kisvárdáról korán reggel indultunk, mert Tónit a nap végén meglepetés várta. Nem tudta, mi lesz az, csak annyit, hogy háromra Vajára kell érnünk. Másnap pedig Nyírbátor volt a cél. 

 

A ragyogó napsütést erős szél kísérte, így végre enyhébbnek éreztük a nagy meleget, és jó tempóban tudtunk haladni. Anarcs műemlék református templomához gyorsan odaértünk, megnéztük, majd újratöltöttük a kulacsokat, és meg sem álltunk Gyulaházáig. Itt született Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. A faluban található az űrhajós-kiállítás, és ennek udvarán egy Gagarin-szobor és egy MiG–21 vadászgép látható. Tóni szelfit készített Gagarinnal, majd folytattuk a túrát Nyírkarászig.

 

 

Ezeken a szakaszokon a turistautak jelzésfestése kiváló, de a pecséteket csak véletlenül találtuk meg, mert semmi nem jelzi, hogy pontosan hol is vannak. Nyírkarásztól Rohodig megismerkedtünk a nyírségi futóhomokkal. Ezt a talajt az akácerdők szeretik, a túrázók kevésbé. Bokáig süllyedtünk a homokban, és ennek köszönhetően begyűjtöttünk néhány vízhólyagot.

 

  

 

Vaján megérkezett a felmentő sereg. Nagyon kedves meghívást kaptunk, és az estét Vásárosnaményban töltöttük a városi Tourinform-iroda szervezésében. Liptákné Juhász Anikó, az iroda vezetője állította össze a programot, amit ezúton is köszönünk neki. Házigazdánk a Hotel Hunor tulajdonosa, Kiss B. Zoltán volt, aki fantasztikus vendéglátó, és feleségével, Csillával, igazán szívmelengető estét szervezett Tóninak. Zoltán szenvedélyes vadász, és egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik.

 

 

Sokan nem tudják, hogy Tóni – amíg a betegsége engedte – vadőrként dolgozott, és azt hiszem, meghatározó élmény lett számára ez a találkozás Kiss B. Zoltánnal. Hatalmas meglepetést és örömet okozott Tóninak. Pazar vadlakománk alatt megérkezett Zsoldos Barnabás újságíró-riporter, aki a Nimród újság és a Kossuth Rádió számra készített interjút Tónival. Barnabás is vadászik, így a három a vadász rögtön megtalálta a hangot, és pillanatok alatt megszervezték, hogy az estét a magaslesen fejezzék be Tónival.

 

 

Vadat nem ejtettek, de nem bánták, mert annyira örültek, hogy Tóninak ekkora örömet okoztak ezzel a gesztussal. Késő estig beszélgettek a több mint 250 vadat bemutató, tematikusan elrendezett gyűjteményről. Köszönjük, hogy megnézhettük!

 

Másnap fejedelmi reggelivel nyitottuk a napot, megnéztük Vásárosnaményt, a Beregi Múzeumot, a Tiszát és a Krasznát, a Szilva Termál- és Wellnessfürdőt is, de a kedvencünk a híd lett, amelynek lábát igazi beregi keresztszemes graffiti díszíti. A Tourinform-iroda munkatársai pedig (újabb meglepetésként) még a napi túraszakasz megkezdése előtt elvittek minket a Baktalórántházán található Dégenfeld Kastélymúzeumba. Idén márciusban adták át a felújított épületet.

 

 

Tónit egy egész hölgykoszorú várta, és kezdetét vette életünk egyik legjobb tárlatvezetése Kissné Szűcs Mariann vezényletével. Nagyon ötletesen, a 21. század technikai vívmányait bevetve alakították ki a termeket. Rendkívül jól szórakoztunk ezen az interaktív kiállításon úgy, hogy közben megismertük a Dégenfeld család történetét, és rengeteg érdekes információval lettünk gazdagabbak. Tóni a bálteremben még csárdásozni is megtanult. Le a kalappal azok előtt, akik ezt a kiállítást kitalálták és létrehozták.

 

 

Nagyon későn, délben indultunk el Nyírbátor irányába, és versenyt futottunk a viharral. Sajnos főként aszfaltburkolatú úton, úgyhogy nem volt élvezetes, de gyorsan haladtunk, mert nem akartunk megázni. Végül nem esett az eső, de hatalmas szél- és porvihar fújt be minket a városba. Onnan még kigyalogoltunk a Sárkány fürdő mellett található kempingünkbe. Két éjszakát töltünk el itt, mert egy jól megérdemelt pihenőnap következik.

 

Mindig fontosnak tartottuk, hogy a kéktúrán ne csak végigmenjünk, hanem szakítsuk meg a menetelést, ha értékes és érdekes dolgokat ismerhetünk meg a környéken. Úgy gondoljuk, aki az Alföldi Kéktúrát járja, az Vásárosnaményt és környékét se hagyja ki, hiszen nem véletlenül lett a városka „Bereg szíve”. Az külön öröm volt számunkra, hogy érkezésünk napján négy díjat nyertek a Magyar Marketing Szövetség városmarketing-pályázatán. Ezen a két napon a Drónmédia is erősítette csapatunkat. Filmes beszámolónkat jövő héten láthatjátok majd.

 

Kisvárda–Nyírbátor
Pecsételőhelyek: Kisvárda, Gyulaháza, Nyírkarász, Vaja, Nyírderzs, Nyírbátor
Kísérők: Friesz Mónika, Drónmédia
Vízvételi lehetőség, bolt, kocsma: ezen a szakaszon minden faluban és városban

 

Írta: Friesz Mónika

Találatok: 590

Gyémántokat hozott a városmarketing pályázat

A Magyar Marketing Szövetség városmarketing pályázatán 4+1 „Városmarketing Gyémánt 2016” védjegyet hozott el Vásárosnamény!  Gyémántot kapott a Zoárd-napi Sokadalom rendezvény kategóriában, az Advent Vásárosnaményban belső kommunikációs megoldások kategóriában, a Vásárosnamény a Bereg szíve arculat az arculat ketagóriában és az új imázsfilm a külső kommunikációs megoldások kategóriában!

Ebben az évben a „Marketingaktív megye 2016” különdíjat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye nyerte. Ezt az elismerést az a megye kapja meg, ahonnan a legtöbb település részesült Városmarketing gyémánt elismerésben. Cégénydányád egy, Nyírbátor kettő, míg Vásárosnamény négy nyertes pályázata révén vált Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye a marketingaktív megyévé.

A szakmai zsűri a marketing munka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismeri el a Városmarketing gyémánttal, a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével Ahol több Városmarketing gyémánt gyűlik össze, az már az egész szervezet kiválóságát fémjelzi.  2016-ban a 35 várost képviselő szervezetből 6 kategóriában 70 nevezés érkezett.  A zsűri elnöke volt Dr. Piskóti István a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének vezetője.

Ezzel Vásárosnamény a városmarketing gyémánt raglistáján Debrecen és Eger városával holtversenyben a 5. helyen áll, amely igen szép eredmény!  Büszkék is vagyunk rá!


 

 

 

Találatok: 527

Beregi siker a Worldskills versenyen!

A Worldskills válogatóverseny 2016 április 18-án került megrendezésre a Szakma Sztár fesztivál keretein belül Budapesten a Hungexpo területén. A versenyen 3 feladatot kellett elkészíteni: térdekoráció egy szálloda recepciójára, koszorú a tavasztündérnek cserepes növények használatával és egy kézben kötött csokor minimum 30 szál virág felhasználásával. A szakmai zsűri döntése alapján Nagy Gábor az első helyet szerezte meg, mellyel megkapta a jogot arra, hogy képviselhesse Magyarországot 2017-ben a Woldskills világbajnokságon Abu Dhabiban.

Gratulálunk, és további sok sikert!

Találatok: 487

Az év Tourinformátora

Több mint harmincötezren látogattak ki a Hungexpo Budapesti Vásárközpontba, ahol immár 39. alkalommal rendezték meg az Utazás kiállítást. Az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén március 3-6. között 28 ország 399 kiállítója vett részt, köztük a Vásárosnaményi Tourinform iroda is ahol, kiadványokkal, térképekkel, kerékpáros ajánlatokkal vártuk az érdeklődőket. Ezenkívül megjelentünk a Bringaexpon is melyet már kilencedjére rendeztek meg az Utazás kiállítással egy időben, ám a legnagyobb hazai kerékpáros kiállítás most először valósult meg a Hungexpo Zrt. szervezésében.


A Tourinform irodák munkatársai, valamint a Tourinform Szövetség elnökségi tagjainak szavazatai alapján Az év Tourinformátora díjat 2015-ben Liptákné Juhász Anikó, a Tourinform Vásárosnamény iroda vezetője nyerte el. A díjat az Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, valamint Ács Szilvia és Jakus Beáta, a Tourinform Szövetség alelnökei adták át Utazás kiállításon.

 
 

Találatok: 555

Szerelemlakat-fa Vásárosnaményban!

Szerelemlakat-fa Vásárosnaményban

A szerelmesek összetartozásának különleges jelképe, amikor lakatot akasztanak különféle helyekre, kifejezve összetartozásukat és örök szerelmüket. A szerelemlakat nem csak egy hóbort, ugyanis egy ősi kínai hagyomány szerint, ha a szerelmesek lakatot helyeznek el egy véget nem érő láncon vagy kerítésen, szerelmük örökké fog tartani. Napjainkban a fiatal párok a legkülönbözőbb módon fejezik ki szerelmüket, ezek egyike, hogy egy lezárt lakatot elhelyeznek együtt egy kerítésen, láncon, miközben a kulcsokat együtt eldobják.


Ez a szokás ma már világszerte elterjedt és több hazai nagyváros után most Vásárosnamény parkjában is elhelyezésre kerül Valentin-nap alkalmával egy Szerelemlakat fa,  melyet hosszú éve boldog házasságban élő házaspárok lakatjai díszítettek elsőként. Bíztatjuk a szerelmeseket, vegyék birtokba a Szerelemfát és lakatolják össze szerelmüket!  

 
 

Találatok: 595

Ajándékcsomagok készítése!

 
 

Találatok: 700

Tourinform Iroda az utazók szolgálatában

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ma Vásárosnamény az egyetlen település, ahol egész évben nyitva tartó Tourinform iroda működik. Ez azért fontos, mert az ide érkező turista teljeskörű, naprakész, átfogó turisztikai információkat kaphat szálláshelyekről, étkezési lehetőségekről, programokról. Mindemellett irodánk foglalkozik a város turizmusmarketingjével és a rendezvényszervezéssel is. Így ebben az évben már harmadik alkalommal láttuk el a Zoárd-napi Sokadalom főszervezői tevékenységét. Kezdeményezésünkre a fesztivál helyszíneként is szolgáló Kraszna-híd teljesen megújult, melynek keretében a Street Art hazai „fenegyerekei” a városra és a térségre jellemző motívumokkal festették meg a hidat, és tették azt egyedülálló turisztikai látnivalóvá a régióban. Felkerült a hídra Vásárosnamény új turisztikai logója is, és ezzel az új arculattal osztatlan sikert arattunk a szakma és a lakosság körében.

Idén is igyekeztünk minél több helyen bemutatkozni, minél több emberhez eljuttatni a vásárosnaményi és térségi kiadványokat, valamint megragadtunk minden ingyenes megjelenési lehetőséget. Hazai turisztikai kiállításokon csak a legnagyobbakon vettünk részt: a budapesti, amiskolci és szolnoki utazás kiállításokon, de lehetőséget kaptunk megmutatkozni a nagybányai utazás kiállításon is. A kiállítások mellett országos nagyrendezvényekre is kitelepültünk. Így bemutatkoztunk a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon, részt vettünk Debrecenben a Múzeumok Éjszakáján, valamint ott voltunk a kecskeméti Hírös Héten, továbbá egy hétvégén bemutatkoztunk a több ezres turista tömegnek Hajdúszoboszlón.  A Vásárosnamény színeiben induló lovassal együtt bemutattuk a térséget a hernádnémeti Borsodi Vágtán. A jövőben a szomszédos országokból több ide utazó vendéget szeretnénk fogadni, ezért az idén külföldi rendezvényeken is részt vettünk. Így ott voltunk a Krakkói Borfesztiválon, a Kolozsvári Magyar Napokonés a Szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokon. Évek óta részt veszünk az egyik legnagyobb és leglátogatottabb országos rendezvényen, a budapesti Nemzeti Vágtán, valamint tervezzük megjelenésünket a jelentős turisztikai vonzerővel bíró békéscsabai Kolbászfesztiválon, és ott leszünk Tarpán az Új Pálinka Ünnepén isEzen rendezvényeken való részvétel miatt szinte minden hétvégén úton volt valaki az irodából, és vitte a térség kiadványait, attrakcióit, miközben az iroda hétvégén is nyitva tartott. Emellett pályázatokat írunk, kerékpár kölcsönzőt üzemeltetünk, valamint az irodával egy helyiségben üzemelő Agentura Adventure Utazási és Jegyirodával közösen belföldi utazásokat és színházi előadásokat szervezünk, turisztikai honlapot üzemeltetünk. Nagyon örülünk annak, hogy facebook oldalunk is egyre népszerűbb! Tovább dolgozunk az új turisztikai arculat bevezetésén, készülünk az új pályázati ciklusra és már az adventi rendezvénysorozatot készítjük elő, amely láthatóan egyre népszerűbb a lakosság körében!

Tourinform iroda munkatársai

 

 

Találatok: 769

Korszakváltás a vásárosnaményi Kraszna-híd életében

A térségben egyedülálló, különleges művészeti alkotásnak lehetnek szemtanúi azok, akik mostanában járnak Vásárosnaményban vagy ellátogatnak 2015. július 11-12-én megrendezendő Zoárd-napi Sokadalomra. Hagyomány és szórakozás között a Kraszna-híd teljesen megújul, hiszen Szűk Norbert, a Korszakváltó Csoport alapítója és képzőművész társai festik ki a Kraszna hidat vásárosnaményi és beregi motívumokkal, természetesen a rájuk jellemző korszakváltó módon. A hídon megelevenednek a keresztszemes mintakincsekből átvett szimbólumok, de megtaláljuk rajta Vásárosnamény új logóját is. A kifestésnél a helyi művészeti iskola tanulói is segítenek, így Győr, Budapest, Szeged és Sárospatak után Vásárosnaményban is mindenki számára látható lesz a street art egy különleges alkotása.  Szük Norbert 2000 óta több mint 120 híres művészeti fesztivált és 30 alkotótábort szervezett itthon és a nagyvilágban egyaránt. Ezek a művészek nem csupán egy szűk réteg elitista kihívásának kívánnak megfelelni, hanem alkotásaik széles tömegekhez szólnak. És ehhez továbbra sem kell más, mint ecset, festék és örökké szárnyaló fantázia.

 

Találatok: 809

Dumaszínház Vásárosnaményban

2015. június 4-én  Vásárosnaményban lépett fel a Showder-Klubb által már országszerte ismert humorista Hadházi László. A debreceni származású művész már több alkalommal is fellépet megyénkben, legtöbbet tanult kollégájával, Aranyosi Péterrel láthattuk Nyíregyházán.

Hadházi László és kollégái, mint ahogy azt fentebb is említettem a stand  up comedy meghonosításán fáradozó Showder Klub nevű műsor átall vált ismerté. De már a közelmúltban is több helyen láthattuk ill., hallhattuk. Főleg az egykori Danubius rádió, valamint a Sláger rádió Bumeráng c. műsorának és a szintén Boros Lajos és Bochkor Gábor által vezetett Kész Átverés Show egyik jellegzetes szereplője volt. De mint emellett a Juventus rádió és egyéb regionális televíziók egyik oszlopos tagja. De első sorban, mint Stand Up-os előadó a legismertebb.

De mi is ez a Stand Up Comedy (azaz: állj ki és mondd! ) ? A kabaré és a szórakoztatás egyik 21. századi irányzata, mely Angliából indult hódító útjára.  Nálunk Magyarországon is voltak hasonló próbálkozások a műfaj meghonosítására a 90-es évek végén és a 2000-res évek elején szintén az egyik ma is működő kereskedelmi csatorna tett ilyen próbálkozást. Ez a műsor volt az Emberek a Holdon Rudolf Péter színművész vezetésével. A műsorban még ma is ismert nevek tűntek fel, mint pl.: Józsa Imre, Kerekes József, Pindroch Csaba, Beleznay Endre - színészek. Valamint fiatal humoristák is   ilyen volt Erdélyi Sándor (Rokker Zsolti).  . A műsor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. De valami elindulni látszott a hazai humor világában. A későbbiekben a rádió kabarén keresztül valamint annak állandó résztvevőjeként Fábry Sándor figyelt fel a tehetséges fiatalokra és fellépési lehetőséget adott számukra a műsorának egy külön részében. Itt olyan tehetségek mutatkoztak be, mint: Bödőcs Tibor, Kiss Ádám, Hadházi László, vagy épp Lóránt Barnabás („Trabarna”). A közönség imádta a tehetséges és főleg spontán poénokkal teletűzdelt mulatságos történeteket, előadó művészeket. Így 2008-ban önálló műsort is kaptak mely nem volt más mit a Showder Klub, ami mind a mai napig is jelen lévő műsor a kínálatban.

Hogy mi lehet a siker titka, ezt mindenki megtapasztalhatta Hadházi László önálló Stand Up Comedy estjén a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Házban.

Kiss Gábor

 

Találatok: 813

Vásárosnaményi étterem a 25 legjobb kisvendéglő között

Turisztikai szakemberek állították össze azt a listát, amely Magyarország 25 legjobb kisvendéglőjének nevét tartalmazza, olyan éttermek, melyek őrzik a klasszikus házias vendéglátás és ételkészítés hagyományait. Ahol a vendég tényleg az első, a berendezés ízléses és barátságos, az ételek pedig, mintha nagyanyáink készítették volna. Ahol úgy érezzük, nem étteremben, hanem vendégségben vagyunk, ahová bármikor visszatérnénk. A Magyar Turizmus Zrt. honlapján szereplő összeállítás a következő szempontok alapján készült: számított az étteremek online értékelése, általános megítélésük, eredményeik, weboldaluk minősége, hangulatuk. Az értékelést különböző szakmai tapasztalatok és ajánlások egészítették ki. A lista sorrendje véletlenszerű, nem jelent helyezést.


A listában szerepel a vásárosnaményi Winkler Ház és Panzió. Az étterembe látogató vendégek a helyi házias ízvilágú ételek mellett kedvükre válogathatnak a modern konyha napjainkban népszerű fogások közül is. A 120 fő befogadására képes étterem valamint a tágas mégis meghitt hangulatú kerthelyiség, a kemencével és grillezővel felszerelt látványkonyha kiváló választás, legyen szó akár családi, akár hivatalos rendezvényről.

 

 

 

Hazánk TOP 25 kisvendéglője

 

1. Bakos Attila Családi Vendéglője, Szigliget

2. Kisvendéglő a Hargitához, Békéscsaba

3. Régi Posta Étterem és Fogadó, Debrecen

4. János vendéglő, Siófok

5. Muskátli vendéglő, Hollókő

6. Aranysárkány Étterem, Szentendre

7. Eresz Étterem, Lajoskomárom

8. Őrszem Fogadó, Szalafő

9. Harapó Mókus Vendéglő, Budapest

10. Bálint Borárium, Pázmánd

11. Vadvirág Vendéglő és Fogadó, Tatabánya

12. Lilaakác Kisvendéglő, Abádszalók

13. Öreg Harang borozó, Hévíz

14. Tornácos étterem, Hegykő

15. Borbarátok Étterem Borpince és Panzió, Badacsonytomaj

16. Borostyán Étterem, Bükkszentkereszt

17. Plintenburg étterem, Visegrád

18. Hármaskönyv Fogadó, Alsópetény

19. Kiskakukk étterem, Budapest

20. Magyaros Csárdás Restaurant, Balatongyörök

21. Winkler Ház Panzió & Étterem, Vásárosnamény

22. Csalogató Étterem, Budapest

23. Kakukk étterem, Bánd

24. Ördögmalom Erdei Étterem, Visegrád

25. Kulinárium Muskátli, Orfű

 

 

 

 
 

Találatok: 820

Foglaljon az Agentura Utazási és Jegyirodában

 

Találatok: 665

Áskálódj a Föld Napján

Idén ünnepli 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfordulója a Föld napja világmozgalomnak. Mára már a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon, cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól.


Vásárosnamény Város Önkormányzata és a vásárosnaményi Tourinform iroda is csatlakozott a megmozduláshoz. „Áskálódj a Föld Napján a kincsekért”, szólt a felhívás egy túrára, melyre 3 fős csapatok jelentkezhettek, kicsik és nagyok egyaránt. A kerékpáros és gyalogos verseny öt állomásból állt, ahol meg kellett keresni a „kincseket”. A játékos feladatok mellett megismerkedhettek és feleleveníthették tudásukat a résztvevők a város nevezetességeivel kapcsolatban. Az első három díjazott értékes sporteszközöket vihetett haza, mind gyalogos és kerékpáros kategóriában is.

 

Ez a verseny volt az első „állomása” az erre az évre tervezett kerékpáros rendezvényeknek. A következő alkalom július 12-én a Zoárd-napi Sokadalomhoz, a harmadik pedig szeptember 18-án az Autómentes Naphoz fog kapcsolódni.

 
 

Találatok: 636

Vásárosnamény, a kerékpárosbarát település

2014 évben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett „Kerékpárosbarát Település 2014” címért Vásárosnamény is pályázott és nyert. Ezzel értékelték a kerékpárral közlekedőkért tett intézkedéseket, fejlesztéseket.

Vásárosnamény kitűnő adottságokkal rendelkezik a kerékpárosok számára. A városközpontból kiinduló töltéskoronán kiépített, kiváló minőségű kerékpárutak közel 100 km hosszan behálózzák a vidéket, de a város három település részei közötti kerékpárutakon  is biztonságosan kerékpározhatnak az ide látogatók. Vásárosnaményból a Beregbe, Szatmárba csillagtúra szerűen bármelyik irányba elindulhatunk. Aki a háborítatlan természetben szeretne kerékpározni, annak pedig be sem kell menni a településekre. A vidék számos természetvédelmi- és tájvédelmi területtel rendelkezik, ugyanakkor magas az irodalmi-, vallási- és kulturális emlékhelyek száma is.  A teljesen sík vidék kitűnően teljesíthető a kisgyermekes családoknak és az idősebb korosztálynak egyaránt. Ehhez a kerékpárt sem kell magával hoznia, mivel a helyi Tourinform irodában lehetőség van hagyományos és elektromos kerékpárok kölcsönzésére. A szintén bérelhető többnyelvű Pocket Guide (telefonos idegenvezető) segítségével pedig a város nevezetességeit bemutató városnéző túra mellett a szatmár-beregi térség látnivalóival, gasztronómiájával is megismerkedhetünk. A készülékek könnyen kezelhetők és kerékpárra is felszerelhetők. Ha pedig  saját kerékpárját szeretné használni, a Tourinform irodában kialakított Kerékpár Pontunkon megállhat, megpihenhet a látogató, probléma esetén pedig a javításra is lehetőség van.

2015. július 11-12-én a várrosközpontban megrendezett Zoárd-napi Sokadalomban is minden a kerékpározásról fog szólni! Lesz kerékpáros verseny, motoros felvonulás, triál bemutató és kerékpáros ügyességi verseny!

Kerékpárral vagy anélkül, szeretettel várjuk Vásárosnaményban! 

 
 
 

Találatok: 607

A szatmári szilvalekvár bekerült a Magyar Értéktárba

Három tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét és 8 tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten.

A Magyar Értéktárba került az Unicum keserűlikőr, a kürtős kalács, a Piros Arany, az Erős Pista. Szintén bekerült a tárba a szatmári szilvalekvár, a Hévízi-tó az ottani hagyományos gyógyászattal együtt, továbbá Neumann János életműve, különös tekintettel számítástechnikai hagyatékára. Végül a bocskai viselet és a bajai halászlé lett magyar érték - tájékoztatott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a választások után újjáalalkult Hungarikum Bizottság második ülését követő ajtótájékoztatón.
 
 

Találatok: 595

Monográfiában megyénk népművészete

Ha meglátunk egy vaskosabb kiadványt, sejthetjük, hogy sok munka van mögötte. Ezt gondolhatjuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészete című monográfia láttán is, azt azonban aligha tételeznénk fel róla, hogy több mint 10 éves munka gyümölcse.


 

Ha pedig még azt is tudjuk, hogy egy országos sorozat részeként már 1987-ben megkezdődtek az előkészületek és a gyűjtőmunkák, akkor minden elismerésünk a kitartásért a szerzőknek és a szerkesztőknek.

Minderről szó volt szerdán azon a múzeumi rendezvényen, amelyen bemutatták a közelmúltban megjelent, megyénk népművészetét részletesen bemutató könyvet. Köszöntőjében dr. Bene János, aJósa András Múzeum igazgatója arról szólt, hogy az intézmény is fontosnak tartja a megemlékezést a magyar kultúra napjáról. Éppen ezért időzítették mostanra a bemutatót, valamint egy kis kiállítást is összeállítottakKölcsey Ferenc tiszteletére. Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere méltatásában úgy fogalmazott, hogy ez az új monográfia az utóbbi idők egyik legjobb összefoglalása megyénk népművészetének. Mint mondta, büszke arra, hogy a Jósa András Múzeum felvállalata a kiadványt, megteremtette anyagi vonzatát, hiszen a szerzőknek, a tördelőknek, a nyomdai dolgozóknak köszönhetően nagyon szép, igényes munkát tarthatnak az érdeklődők a kezükben.

Magát a monográfiát dr. Ratkó Lujza etnográfus, a kötet szerkesztője ismertette. Bevezetésként felidézte, hogy 1987-ben Népművészeti örökségünk címmel az Európai Könyvkiadó indított el egy országos sorozatot. Az eltelt huszonnyolc év alatt 10 kötet jelent meg, a tizedik éppen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészete.

 

– A szerkesztői feladatokat 2002-ben vettem át, s igyekeztem felpörgetni a munkálatokat. A téma sokoldalúságát és részletes feldolgozását jelzi, hogy végül csak mostanra sikerült megjelentetni a monográfiát – utalt az előzményekre a szakember. – Szerencsére gazdag a megye népművészeti értékekben, s a teljesség igénye érdekében sok anyaggyűjtésre és fotózásra volt szükség. Építhettünk a megyei népművészeti felmérésre, a megyei múzeumok és tájházak anyagára, az iskolai és községi gyűjteményekre, a magángyűjtők kincseire. Természetesen a sok utazáshoz és kutatáshoz, a kötet kiadásához anyagi források is kellettek. A pályázatoknak köszönhetően anyagi támogatást kaptunk amegyei önkormányzattól, az országos Tudományos Kutatási Alaptól, a Nemzeti Kulturális Alaptól.

Forrás: www.szon.hu

 

Találatok: 642

A magyar kultúra napja Szatmárcsekén

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett vasárnapi, szatmárcsekei ünnepségen Jánosi Zoltán, a Kölcsey Társaság elnöke laudációjában méltatta a betegsége miatt távolmaradó színésznőt, majd jelképesen átadta számára a Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet.

A színművész telefonon keresztül mondott köszönetet: felelevenítette a Himnuszhoz kapcsolódó gyerekkori emlékeit, majd meghatottan Pilinszky János Négysoros című versével köszönte meg az elismerést.


Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel és tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Tavaly Vári-Fábián László József Attila-díjas költő, műfordító vehette át, de a díjazottak között volt Sebestyén Márta népdalénekes, Görömbei András irodalomtörténész-esszéíró, Jankovics Marcell filmrendező, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is.

Jánosi Zoltán hangsúlyozta, hogy Törőcsik Mari jóval több mint száz filmben és számtalan színházi előadásban megformált szerepei "felejthetetlenül rajzolódnak rá" kulturális emlékezetünkre. Felidézte, hogy Törőcsik Marit külföldön is számos elismeréssel, Chicagóban, Cannes-ban, Karlovy Varyban és Salernóban a legjobb női alakítás díjával, itthon pedig többek közt Balázs Béla-, Kossuth- és Jászai Mari-díjjal, valamint a Nemzet Színésze címmel tüntették ki.

A több száz érdeklődő részvételével a helyi református templomban megtartott ünnepségen a díjátadót megelőző istentiszteleten Kiss-Rigó László római katolikus püspök arról beszélt, a kultúra áldása és hatása éppen az, hogy közösséggé tud formálni és kovácsolni egy csoportot vagy egy nemzetet. A kultúra identitást ad és erősít, ezzel immunitást nyújt minden szellemi és lelki rossz befolyás ellen - tette hozzá.

Bölcskei Gusztáv református püspök szentbeszédében a párizsi események kapcsán azt mondta, hogy amikor kultúráról, civilizációk összetalálkozásáról van szó, érdemes elcsendesedni és elgondolkodni azért, hogy elkerüljük az előítéletességet vagy a könnyelmű általánosítást, ami soha nem vezet jóra. "Mert mindegy, hogy az az élet, amit kioltottak keresztyén, zsidó, mohamedán, hitetlen, az mind-mind istengyalázás és istenkáromlás" - fogalmazott a püspök.

Bölcskei Gusztáv rámutatott: aki azt gondolja, hogy a másik hitét és meggyőződését a maga kénye-kedve szerint kigúnyolhatja, besározhatja, annak is legalább egy kis időre el kellene jutni ahhoz a csendhez, amelyikben megkérdezi magától, "én mit tettem azért, hogy ez így legyen?".

Az ünnepséget követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit Kölcsey Ferenc síremlékénél.

A magyar kultúra napját - 1989 óta - január 22-én ünneplik, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

- MTI -

 

Találatok: 580

Kórustalálkozóval emlékeztek Király Bélára

Vásárosnaményban, a Művelődési Központban – születésének 50.évfordulója alkalmából – kórustalálkozóval emlékeztek Király Bélára, aki nem csak a térség ismert és elismert közéleti alakja volt – Csaroda polgármestere, a Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás alelnöke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzatának képviselője – hanem a kultúra, ezen belül különösen a magyar dalkincs, énekkultúra elkötelezett híve és több műfajban aktív művelője is.


A 2015. január 17.-én szombaton 17 órakor kezdődő találkozón fellépett a csarodai Csaronda Férfikórus, a törökbálinti Lendvai Károly Férfikórus, a Székely Dalegylet és az Alla Breve Vegyeskar Székelyudvarhelyről, illetve a helyi Liszt Ferenc Vegyeskar, mint házigazda.

Forrás: www.haromhatar.hu

 

Találatok: 538

Átadták az M3-as autópálya új szakaszát

Átadták az M3-as autópálya új, a 49-es főúttól Vásárosnaményig tartó 11,9 kilométer hosszú szakaszát pénteken, a kétszer két sávos sztrádarész nettó 15,5 milliárd forintból, uniós és hazai forrásból épült meg. Az átadáson Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, hogy az autópálya nemcsak az anyaországban élőknek fontos, hanem határon túliakat is közelebb hozza a nagyvilághoz.Vásárosnaményt elérő sztráda megépítésével évtizedes álmuk teljesült a szatmári és beregi embereknek. Remélhetőleg az új út bekapcsolja majd ezt a térséget Magyarország és Európa vérkeringésébe is, és mindemelett nagyon fontos, hogy az autópálya segítségével új munkahelyek jöhetnek létre ebben a régióban.

 
 
 

Találatok: 477

Turizmus világnap, "Itthon vagy - Magyarország, szeretlek"

Turizmus Világnapja minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítjük a belföldi és külföldi vendégeinket. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete az idei esemény központi témájaként a turizmus és a közösségépítés kapcsolatát jelölte meg. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a fenntartható fejlődés egyik alapja az a fajta közösségépítés, amelyet a turizmus tökéletesen szimbolizál: megismerni és megérteni más országokat, kultúrákat és embereket.

A korábbi évekhez hasonlóan a Tourinform iroda ebben az évben is csatlakozott az eseményhez. Szeptember 26.-án pénteken irodánkban köszönő felirattal és apró ajándékokkal köszöntöttük a betérőket. Szeptember 27-én pedig kitelepültünk Vásárosnaményba az Egészségnapra, ahol egészséges ételek kóstolójával vártuk az érdeklődőket. Ezen kívül megismerkedhettek új szolgáltatásainkkal is. Egy általunk összeállított kvíz kitöltésével ellenőrizhették tudásukat Vásárosnamény nevezetességeivel kapcsolatosan. Ha valamiben esetleg bizonytalanok voltak igénybe vehették a Pocket Guide („telefonos idegenvezető”) segítségét. Ez jó lehetőség volt arra, hogy az ide látogatók és még a helyi lakosok is új információra tegyenek szert a látnivalókban bővelkedő városunkról. A részvételért a helyszínen minden résztvevő „35 éves város Vásárosnamény” feliratú pólót kapott.

Facebook követőinknek pedig egy kis játékot találtunk ki. Akik szeptember 22.-szeptember 26. között megosztották vagy lájkolták a Turizmus Világnapi programunkról készült plakátunkat, azok sorsoláson vettek részt. A nyeremény az Egy falat tündérmező című gasztro-útikönyv volt, melynek elkészítésében irodánk is szerepel vállalt.

Emellett Vásárosnamény város csatlakozott az "Itthon vagy - Magyarország, szeretlek" nevű országos megmozduláshoz is, melynek keretében este fél 9-kor Vásárosnaményban is fellobbant a Szent Mihály napi őrtűz.

 

 

 

 

 

Találatok: 467

Bereg Fiai Hagyományőrző Íjász Egyesület sikere Tégláson

2014. augusztus 30.-án Tégláson került megrendezésre a városok közötti íjászverseny és családi nap. A országosan meghirdetett versenyre 14 város íjászcsapata nevezett, többek között Vásárosnamény is. A város támogatásával a Bereg Fiai Hagyományőrző Íjász Egyesület képviselte településünket. 

A verseny a csapatok bevonulásával kezdődött. Minden települést 2 zászlóvivő vezetett fel, akik közül az egyik a város, a másik az íjász csapat zászlóját vitte. Minden csapat hat versenyzővel vehetett részt a versenyen. A bevonulás után a csapatok és a házigazda fogadta a Keleti Gyepű vezérét. A 2014 év bajnoka jelképesen meglőtt egy napkorongot  gyújtónyílvesszővel és ezzel kezdetét vette a rendezvény.

Filep Sándor polgármester Úr is tiszteletét tette az eseményen, hogy buzdítsa a csapatot. Szoros versenyben a vásárosnaményi íjász egyesület győzedelmeskedett, olyan településekkel szemben mint Nyíregyháza, Debrecen vagy Miskolc. Kiváló teljesítményükkel elnyerték az első helyet, és ezzel a legügyesebb íjász városnak járó címet és kupát.

 

A csapat tagjai:

  • Miklovich Zsolt – csapatkapitány
  • Miklovichné Koncz Erzsébet
  • Ifj. Miklovich Zsolt
  • Ábrán Szabolcs
  • Harangi Sándor
  • Kocsis Balázs

A két zászlóvivő: Kántor János és Toldi Tamás

Szervező, műsorvezető: Ábrán András.

 
 
 

Találatok: 445

Felfedező túra Szatmár-Beregben

2014. május 19-21. között országos és megyei médiumok újságírói fedezték fel az ország legkeletibb szegletét, földön, vízen, két keréken. A sok állomásból álló túrán a résztvevők élményszerűen kaptak komplex képet a térség adottságairól, és a rengeteg újdonságról, amely ettől a szezontól kezdve várja a turistákat. 

 

 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi RMI, Vásárosnamény Tourinform Irodája és a Szatmár-Bereg térségi Öko- és Aktívturizmus Klaszter szervezésében megvalósult tanulmányúton összesen 15 turisztikai újságíró kapott minden érzékszervre ható ízelítőt a térségből.

A gazdag program érintette többek között Baktalórántházát és a Fenyves Szálloda és Konferencia Központot, a Vay Ádám Kastélymúzeumot Vaján, Vásárosnaményt, mely az ország egyik legaktívabb, legjobban, és legszebb környezetben működő Tourinform-irodájával is rendelkezik, illetve a város egyik büszkeségét, a Tomcsányi kastélyt, illetve a Luby Interaktív Kastélymúzeumot Nagyaron és a Szatmár-Beregi Natúrpark Látogatóközpontját Kisaron. A résztvevők a Winkler Ház Panzió vendégszeretetét élvezték, ahonnan másnap a környék nevezetességeit fedezhették fel, így például a több száz éves, bámulatos templomokat Tákoson, Csarodán és Márokpapiban, a pálinkaházat, a szőlőhegyet és a szárazmalmot Tarpán. Kerekezhettek a Tourinformtól mostantól kölcsönözhető kerékpárokon végig a töltésen, a Tisza holtágai mentén, elkölthettek egy hamisítatlan és ízletes falusi ebédet a tivadari Danó Portán, és kóstolhattak különleges helyi, organikus termékeket a tarpai Kelemen Bélánál, aki táplálkozástannal és sportélettannal is foglalkozik egyebek mellett.

Az aktivitás sem hiányzott a programból, a Szilva Termál- és Wellness fürdő éjszakai fürdőzésre invitálta a társaságot, másnap segway-jel barangolhattak Vásárosnaményban, végül egy különleges BBQ hajón költhették el a búcsúebédet. Az utóbbi két szolgáltatás egyébként egy vállalkozóhoz tartozik, és az idei szezontól érhető el a turisták számára.

Ahogyan az a fentiekből talán ki is derült, nagyon sok felfedezésre váró adottsággal rendelkezik a Szatmár-Bereg térség, melyeket az újdonságoknak köszönhetően még élményszerűbben fedezhetnek fel az ideérkezők. Mindez azonban semmit sem vesz el karakterességéből: őszinte, természet közeli vidékről van szó, ahol ma is őrzik a hagyományokat, a vendéget mindig jó szóval és tárt karokkal várják, no meg finom pálinkával és helyi termékekkel, hagyományos, ízletes ételekkel.

 

Szerző: Németh Andrea

 
 
 

Találatok: 423

Új szolgáltatások Vásárosnaményban!

Pocket Guide bérlés és kerékpárkölcsönzés

 

Mostantól Vásárosnaményban is elérhető a Pocket Guide a „telefonos idegenvezető”. Az alkalmazás segítségével egészen másként fedezhetjük fel a nagyvilágot, mint ahogyan eddig megszoktuk. A város nevezetességeit bemutató hagyományos városnéző túra mellett egy szatmár-beregi útvonal is szerepel a kínálatban, melyet végigjárva megismerkedhetünk a térség nevezetességeivel, gasztronómiájával és szemtanúi lehetünk egy páratlanul szép természeti környezetnek. A készülékek könnyen kezelhetőek és a kerékpárokra is felszerelhetők. A Pocket Guide mellett 20 db Schwinn Csepel és 10 db elektromos rásegítésű kerékpár bérlésére is van lehetőség idén nyártól.   

 
 
 
 

Találatok: 737